Egyedül maradni ünnepek előtt – Válás váratlanul!

 

Karácsony és utazás, ünnepi forgatag az abban résztvevőknek önfeledt élmény, de sokan vannak, akik számára egy váratlan megcsalás, egy kiderülő házastársi románc az elköltözést közös lakásból, a rászakadó magányt hozza ezekben a napokban.

Bizalommal lenni a kapcsolat erejében (még ha vannak is gondok), majd megérteni, hogy eladták az embert, mint egy használt bútort és felszállni  karácsony előtt a költöztető teherautóra drámai élmény még erős idegrendszerűeknek is.

 

Irodánk kiváló szakemberekből álló csoportja (Válási szakértők – Válóperes specialisták az egyezségekhez – Pszichológusok – Ügyvédek – Műszaki szakértők – Közigazgatási szakemberek stb.) a konzultációkon elhangzó keserű és fájdalmas életélményt ismerik, s tudják a cselekvés, a szakmai munka kapcsolatokat menthet meg, de emberek magányát és kilátástalanságát enyhítheti a válás, válóper szakmai partnerségével, felhalmozott ügyismeretével, gyakorlatias eljárási tapasztalataival.

 

Néha egy induló részegyezség, néhány százezer forint karácsonyi kifizetésének kimunkálása a válási vitarendezés eszközeivel már hozhat megnyugvást időlegesen, boldogtalan magányos karácsonyból, legalább rokonok látogatásával családi ünnepet!

 

 

VÁLÓPER – VÁLÁS – KIÜRÜLT HÁZASSÁGOK ÜGYEI ÜGYFÉLFOGADÁSSAL!

 

 

Legnagyobb esélye van a váratlanul megromló ünnepek, a válások, szakítások megélésének a távolban dolgozó, távolban tanulók körének.

Szakmunkásoknál, diplomásoknál Londonból, Németország városaiból hazatérve megélhetnek váratlan, drámai pillanatokat, az itthon maradt fél megszokott baráti társaságaiban háttérben kialakult románca könnyen “felborítja a családi és meghittnek gondolt asztalt”.

 

Egyedül maradni ünnepek előtt - igen méltánytalan és kegyetlen dolog!
Egyedül maradni ünnepek előtt – igen méltánytalan és kegyetlen dolog!

 

Legfontosabb üzenetünk: Ne tegye tönkre magát!  Ne ragadtassa el magát! Ne üsse meg, ne fenyegesse a méltatlan házastársát, volt élettársát!

 

Második gondolat, amit jól jegyezzen fel!:  Ön sem, s egyetlen magyar váratlanul válás szélére sodródott nő, férfi nincs egyedül.

 

Magyarországon egyedülállóan ügyfélszolgálattal fogadjuk az ünnepek előtt közvetlenül és már december 29.-napján is a hirtelen kirobban válási konfliktusba került embereket, az ünnepek magányában elkeseredetten, kiszolgáltatottan élőket.

 

 

VÁLÁS – VÁLÓPER- VAGYONMEGOSZTÁS ÜGYFÉLFOGADÁSSAL!

 

 

Első konzultációnkat követően, Ön együtt a válásban szakmailag jártas szakemberekkel határozhatja meg a megteendő következő lépéseit, a külföldre való újbóli elutazása sem akadály a szakemberek tartós megbízása alapján az Ön által kijelölt és kimondott célokat fogják elősegíteni bíróságon, vagy azon kívül.

 

Váratlan szakítás is jobb, mint a tragédia, a rendezetlen és kezeletlen helyzetből eredő magány. Ha egyedül maradt méltatlanul kijátszva ünnepek előtt, az ünnepekre keresse ügyfélszolgálati kollégáinkat, hogy időpontot egyeztessen a lehető legközelebbi időpontra!

 

Reklámok

Válás most? Válás menete? Gondolkodjon Ön is a válás, gyermekelhelyezés, vagyonmegosztás vitáiról majd jelentkezzen időben! Adja tovább telefonszámunkat ismerőseinek, kollégáinak! Ügyfélszám: 06-305-992-842 (munkanapokon 10h-18h) E-mail: valoperek@gmail.com

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s